„Sok szó esik napjainkban a kommunikációs és a generációs szakadék miatt nehezen megközelíthető fiatalokról. Püspök úr meglátása szerint milyen utak, evangelizációs eszközök, »módszerek« vezethetik el ehhez a korosztályhoz a pasztorációban tevékeny egyháziakat?
Folyamatosan keressük az új eszközöket, módszereket, és a már bejáratott utakat is ajánljuk. Nagyon fontos azoknak a szerzetesrendeknek a szolgálata, amelyek évszázadok óta a fiatalok nevelésével foglalkoznak, például a piaristák, a szaléziak és mások. Korunkban gyümölcsözőek az ifjúsági vezetőképzők, a különböző lelkiségi mozgalmak tapasztalatai, például az Antióchia, a Cor-hétvége az Alpha-kurzus. Sok fiatal igényli a személyes kísérést. Kérik, hogy az Egyház álljon rendelkezésre a fiatalok kérdéseinek megválaszolásában. De szükségesek a korszerű nyelvezetet használó katekézisek (Youcat, YC-bérmakönyv stb.) és a szociális érzékenyítés (72 óra) is. Nagyon sok fiatal a virtuális világban, a közösségi média területein tölt sok időt, ezért nekünk is jelen kell lennünk ebben a térben. Ugyanakkor az életünk nem a virtuális világban folyik, ezért segítenünk kell őket a valós felmérésében, jó döntések meghozatalában, a hivatásuk megtalálásában, értékes, valóságos emberi kapcsolatok építésében.
A hit, pontosabban a megélt hit követendő példa lehet sokak számára. Az érdeklődő, a világra nyitott fiatal ugyanakkor a hit pluralizmusával is találkozik. Választhat a vallások között, és keresi az őt egzisztenciálisan is megragadó valóságokat, s a modern tudomány (genetika, robottechnológia) újdonságai, új útjai is felvetnek vallási jellegű kérdéseket. Püspök úr szerint mennyire készült fel minderre az Egyház, s hogyan társulhat a fiatalok igazságkereséséhez?
Feltétlenül őszintén, hitelesen és felkészülten kell beszélnünk, sőt beszélgetnünk a fiatalokkal ezekről a kérdésekről. Hiteles tanúságtevők lehetnek az adott szakterület hívő szakemberei is, akikkel párbeszédet folytathatnak a fiatalok például az egyes technológiák morális aspektusairól. A szinódusi kérdőívre adott válaszokból kiderül: a fiatalok hálásak például a test teológiája kurzusokért, azért, ha az Egyház világosan, szakemberek segítségével (is) beszél az életüknek erről a rendkívül fontos területéről. Így tudjuk felhívni a fiatalok figyelmét személyes szabadságuk helyes megélésére, egyéni felelősségükre.